HTML

Futás, japán, egyebek

Aktív mindennapok futással, japán nyelvtanulással, kerékpározással, meg némi alkalmazotti munkával egy multinál. Élmények, tanácsok, és ha jó napom van, talán egy kis szórakoztatás is.

Friss topikok

Linkblog

X2S terepduatlon, Piliscsaba

2010.10.04. 14:42 SSTamás

A vidéki élet örömeihez tartozik az őszi futó- és duatlonszezon kezdetével egy időszakra eső betakarítás. A kisebb munkákat maguk megoldják a szülők, de a szőlőszüret és kukoricaszedés nagy családi program. Korábban úgy tűnt, hogy ennek esik áldozatul a piliscsabai terepduatlon debütálásom, de aztán az esős idő miatt előrehozott szüret szabaddá tette ezt a szombatot.

Az idő: semmi különös, nem esik, talán ez a legpozitívabb, amit el lehet mondani róla. Hideg van és fúj a szél, a rövidnadrág és rövidujjú futópóló talán nem a legjobb választás, de ha nem is vagyok kemény, legalább annak mutatom magam. Elsőként depózom be a kerékpárt, aztán dideregve tartom szemmel, miközben a terepfutók első köreit fotózom. Egy idő után visszamegyek az autóba melegedni és 10 perccel a rajt előtt térek vissza a versenyközpontba. Először nem látok mást, aki rövidben készülne a megmérettetésre, de aztán megérkeznek a profik, triatlontrikóban... na, ők TÉNYLEG kemények.

A rajt 5 percet késik egy neves versenyző késése miatt. Mivel nem vagyok ismerős triatlon-körökben, nem ismerem, de komoly indulónak tűnik. Elrajtolunk és szinte azonnal a mezőny második felében találom magam. A pulzus rendben van (90%+), de nem haladok jobban, mint a többiek - ez elég lehangoló, tekintve azt, hogy a futás az erősebbik (... vagyis inkább kevésbé gyenge) számom. Az első kilométer után már nem okoz problémát a magas pulzus, az adrenalin elnyomja a jeleket, még a szédülést is. Egy gepárdos pólós hölgy mögött futok és gondolkozom, hogy megelőzzem az emelkedőn, rápillantok az órára, ami 99%-os pulzust mutat. Úgy döntök, hogy most nincs itt az ideje a tempó fokozásának.

Hosszú, meredek emelkedő következik, sokan sétálnak, jópárukat meg is előzöm. Távolabb megpillantom Dósa Esztert, aki MTB Magyar Bajnok és multisport eseményeken is gyakran résztvesz. Lejtő jön, ahol az átlagnál gyorsabb vagyok, utol is érem őt és egy szokásos "Hajrá"-val buzdítom, miközben megelőzöm. Váratlanul kedvesen válaszol (ő nem a tizenikszedik helyért küzd, mint én, hanem az elsőségért, ezért nem vártam el tőle, hogy energiát fordítson a válaszadásra), én pedig egy kellemes élménnyel gazdagabban futok tovább.

A tizedik hely környékén érek a váltóterületre, az elvártnál kicsit kevesebbet bénázok az átöltözésnél és már pattanok is fel a kerékpárra. Egy mély betonvályúvá alakul az ösvény, ahol beragad az előttem levő, én pár másodpercig várok, aztán amikor látom, hogy nem nagyon tudja, hogy birkózzon meg  helyzettel, futva/tolva megelőzöm a mélyedés szélén és a következő kerítésnél megyek bele a nyomvályúba. Ezután egy szűk alagút következik, majd egy közepesen meredek emelkedő, ahol végig tolom a kerékpárt. Lassan váltanom kellene, a futószakasz már elmúlt!

Tekerek, hol ülve, hol kiállva. Az egysebességes montival lassabb vagyok a többieknél, nincs választási lehetőségem, ráadásul a gyári áttétel igazából a Dunántúli-dombságban optimális, a Pilis hosszú, meredek emelkedőihez túl kemény. Illetve én vagyok gyenge...

Egy srác megelőz egy lejtő végén, aztán éles balkanyar és emelkedő. Ő visszavált, én pedig kiállok a nyeregből és nyomom. Udvariasan megkérem, hogy ha lehet, menjen kicsit gyorsabban, mert nem tudok túl lassan menni (illetve igem de akkor már tolom...). Beszélgetünk kicsit a bringámról, keménynek tart, hogy váltó nélkül vállaltam... még egy srác csatlakozik a "bolyhoz", ő  sem hagyja szó nélkül a kerékpárt. Az emelkedő közben még mindig tart, egy kicsit meredekebbé is válik. Rá sem merek pillantani a pulzusmérőre, csak az tart vissza attól, hogy beleboruljak az árokba, hogy megmutassam nekik: a választott hardver alkalmas a feladatra. Végre felérünk a dombtetőre, ők elhúznak tőlem, nekem pedig mindkét vádlim begörcsöl. Próbálkozom nyújtani, de nem sokat tudok tenni vele. Tolom egy kicsit a kerékpárt, aztán felszállok rá, amint pedáloznék, újra görcsöl. Pár lépésnyi séta, újra próbálom. Még mindig görcsöl, de már nem érdekel. Fáj, de valamennyire tudok haladni és jön a pihentető lejtő. Egy kanyar után letörés, elég veszélyes, ott is van egy katasztrófafotós, de velem nincs szerencséje, nem esem el.

A második körre fáradtabban, de tapasztaltabban megyek ki. A hosszú emelkedőt nem tekerem ki végig, ezért nem görcsöl be a lábam, és mivel a gyorsabb kerekesek már korábban leelőztek, kevéssé érzem magam akadálynak a pályán. A depóba 1:30 elteltével érkezem vissza, ami az 1 órás tervhez képest tragikus - igazából nem én voltam nagyon rossz, hanem a terv irreálisan ambíciózus. A futócipővel bénázom egy kicsit, aztán futok... futnék, ha vinnének a lábaim, de csak a pulzus magas, a tempó kifejezetten alacsony. Érzem, hogy nem lesz egyszerű ez a 7 km... A közelben sehol senki, gondolataimba merülhetek az első, már ismert szakaszon. 1:55-nél kezdtem a futást, az első szakasz alapján 45 perc közepesen ambíciózus terv az utolsó szakaszra... 90-93% között futok, nem kellemes, de minden lépéssel közelebb vagyok a célhoz. Egy szakaszon keresztbedőlt fák és extrém meredek emelkedő van, itt sétálok, máshol ahol bírom, futok. Megelőz egy váltós srác és megelőzök egy (mint később kiderül, szintén) váltós hölgyet. Egy 50-es futó a céltól 1 km-re szinte állva hagy, esélytelen, hogy felvegyem a tempóját. A befutó előtt még sprintelek egyet és 2:39:40 alatt befejezem a versenyt, a férfiak között abszolútban a 19. helyen (36 indulóból).

A verseny nagyon kemény volt. Indultam már duatlonon, de azok rövidebbek voltak, alig némi szintkülönbséggel. Ennyi volt bennem, talán egy könnyebb áttétellel hatékonyabb lett volna a kerékpározásom. A terepfutócipőmet frissen vásároltam és a verseny előtt csak addig volt a lábamon, amíg a fűzőt beállítottam, ennek ellenére minden rendben volt vele. Könnyen fel- és le tudtam venni, tartotta a lábfejem és nem csúszkált az ösvényeken. Az indulók itt általában komolyabban veszik a versenyt, mint a tömegfutórendezvények és kerékpáros maratonok indulói, de a kedves szóra mindenki hasonlóval válaszolt.

Szólj hozzá!

Átaludt edzés - 2010.10.01.

2010.10.01. 21:58 SSTamás

Szerdán hétfőhöz hasonlóan az óracsörgés előtt ébredtem. Volt némi emlékem arról, hogy a fejünk feletti tetőablakon kopog az eső, de amikor felkeltem, csak egy kósza autó kanyarodását hallottam. Első program pár percnyi khm... trónolás, olvasással egybekötve. Annyira már rutinos vagyok, hogy tudjam, mit kell tennem indulás előtt, ráadásul így adok magamnak időt a felébredésre. A ProCycling legutóbbi száma volt soron, egy cikk Taylor Phinney-ről, akit Lance Armstrong lehetséges utódjának tekintenek.

Öltözés, mellkasi öv-nedvesítés, karmelegítő felhúzás (rövid idő alatt kedvencemmé vált ez a praktikus ruhadarab), aztán indulás. Egy kilométernyi bemelegítőszakasz után jött az első nagy emelkedő, szép új házakkal. Egy darabig nem jártam erre és ezalatt a lakók autóállománya jórészt kicserélődött, választásukban szembetűnő volt a márkahűség. [tudom, hogy ostobaság, de fél hatkor ilyen agyfunkcióra vagyok képes]

Dombtető, szusszanás, szem és fülek élesítése a következő egy kilométerre: az egyik zártkertnél rossz a kerítés és mogorva a kutya. A bevált módszer (az állat fel fordulás, tapsolás és emelt hangú rendreutasítás) hat nála, de ha észrevétlenül megközelíti a bokámat, akkor már nincs időm alkalmazni. Végül nem találkozunk, talán még alszik.

Innentől kezdődött a félálom-futás. Először Hétrét-zene lazított el, aztán egy Iron Maiden-koncertfelvétel. Ez utóbbi ugyan nem kifejezetten számít andalító muzsikának, a megszokott akkordok segítettek hosszú percekre teljesen kizárni a külvilágot.

Az útvonalon vannak kockázatos szakaszok. A munkahely előtti szakasz a reggeli műszakkezdésre érkező autókkal és buszokkal, a kivilágítatlan útszakasz a botfai kereszteződésig... ezekre tisztán emlékszem. Az Karácsony-hegyi emelkedő első felére is. A pihenős szakasz után viszont kimaradt a legkeményebb szakasz. Ennek ellenéri nyilván erősen megfutottam, mert a maximális pulzus 93% lett. Vigyoroghatnék napestig ennek örömére, de a zsibbadó combok és sajgó tüdő élménye mellett előbb balra az olajfinomító és a déli városrész, majd a keleti bevásárlóközpont fényei is kimaradtak.

Ahogy a Bozsokba vezető, a fakoronáktól a hajnali derengésben is éjsötét lejtőn flashback-em volt. Bő egy éve volt egy kellemetlen időszakom, akkor nem a jóleső fáradtság, jobb állóképesség vagy a kissé ráncosan is vonzó, cserzett bőrű kalandor imiidzs érdekében futottam, hanem hogy nyugalmat leljek. Most sokkal egyszerűbb a dolgom, bárminek tudok örülni, mondjuk annak, hogy a 12 km-es távot 59 perc alatt teljesítettem. A maradék 5 kilométeren már nincs nagyobb emelkedő, úgyhogy szinte biztos az 1:25-ön belüli idő.

A parkerdőben már teljesen világos van, a felüljáró almafájáról az összes gyümölcs lehullott, kerülgetni kell a reggeli harmattól fényes, piros almákat. A sportcsarnok előtti lámpa zöldjét még az utolsó pillanatban elkapom. Öt másodpercre meg kellene állnom a sarkon, hogy a következő is váltson, de tudom, hogy már sehonnan sem jöhet autó. A felezővonaltól már nem vagyok szabálysértő, a körforgalomnál lassít egy autó, hogy nekem ne kelljen (annyi rendes ember van a városban...), a színháznál két lépésből megmászom az öt lépcsőfokot, három sarok és már itthon is vagyok. 1:22:35, 85%-os pulzusátlaggal. 6 óra 45 perc, indulhat a nap...

Szólj hozzá!

Első - 2010.09.24.

2010.09.27. 16:06 SSTamás

Tegnap este kiderült, hogy félreértettem valamit, rossz beállítást használtam és emiatt egy ügyfél majd' egyheti munkája ment veszendőbe. Ez teljesen felborította a lelki egyensúlyomat, de nem volt mit tennem. Lehet, hogy megkönnyebbülök, ha bokán rúgom magam, de az alapproblémát ez nem oldotta volna meg.

Hogy valami hasznosat is cselekedjem, az esti film alatt megcsináltam egy tesztsort. Japán, N4-es (korábban 3-as) szint, szókincs. A kanji-olvasat és az olvasat-kanji feladatok már jól mennek, ha csak abból állna a vizsga, egyből a nyelv doktorává avathatnának. :) A gond a szó-behelyettesítéssel és a mondat átfogalmazással vannak. Az új szavak átfogó ismerete nyilván sokat segítene... december 5-ig még nagyon sokat kell pótolnom.

Hétfő hajnal 4 óra, a kelleténél egy órával korábban ébredtem, aztán gyorsan vissza is aludtam. 5 óra, kipattanok az ágyból, de nem azért, mert olyan motivált vagyok, hanem mert még mindig mardos a lelkifurdalás a tegnapi miatt. KELL az endorfin...

Csak a szokásos. Este hosszú futófelszerelést készítettem ki a kanapéra, de a kézfej-teszt (tetőablakot kinyit - kézfejet kidug - csodálkozik, hogy az hogyhogy nem fagy le) alapján sima hosszúujjú-rövidnadrág kombináció javallott. Az egyetlen hosszúujjúm mosásban, a futódzsekis-verejtékben úszós változat nem vonz. Eszembe jut a karmelegítő, amit már két ultraversenyre is elvittem, de egyszer sem volt szükség rá. Vagányul néz ki (fenntartom annak a jogát, hogy az öltözködéssel kapcsolatos ízlésem NEM egyezik meg a mainstream-mel) és rövidujjú pólóval biztosítja a kívánt hőegyensúlyt. Apró öröm, hogy a pulzusmérő öv elsőre felismerte, hogy ver a szívem...

Hétfő reggel, 5:20, az agyam pörög, de a testem még nem. A Hétrét muzsikája inkább léleksimogató, mint sprintre inspiráló, ezért komótosan kocogok végig a sötét Platán soron. A kereszteződés után több látnivaló akad. A bútorgyárba kerékpározó vagy gyalogló emberek, autók és a frissen újraaszfaltozott járda. A negatív gondolatok rendszeresen támadnak, de az agyban már megindult a kedélyjavító-termelés. Hamarosan a méregtelenítés is megtörténik: a falnak tűnő gógánhegyi emelkedő tetejére sikerül elérni a 90%-os pulzust és az izzadást, a sötét lejtő pedig némi izgalmat is nyújt. Múlt héten itt még volt egy-két gödör, arra már nem emlékszem, hogy pontosan hol. Végül elesés nélkül leérek és lelkileg felkészülök a következő emelkedőre. Az egy horhos, kétoldalt magas partoldallal és sok fával, az utolsó kanyarban egy kék kúttal, amit ha meglátok, már tudhatom, hogy 30 méter után vége a mászásnak... Egy sietős volvós majdnem elüt (kevés a hely az autó mellett és olyan gyorsan jön, hogy nem érek el a következő kapubejáróig), de ezt is megúsztam. Innentől hosszú lejtő vissza a Platán sorig (gyakorolhatom, hogy ne kapjak oldalszúrást), aztán még egy kör, amit már félhomályban teljesítek (és kiderül, hogy azon a bizonyos lejtőn kijavították az összes úthibát), aztán 1 óra 27 perc után hazaérek. A pulzusátlag 83%, a táv kb. 17 km. Utána 40 fekvőtámasz, zuhanyzás és feleség-ébresztés, bolt, reggeli, majd a városon és a környék egyik legszebb, fákkal körbevett útján át munkába autózás. Jól indult a hét.

Szólj hozzá!

Címkék: japán reggel futás

süti beállítások módosítása